(Válogatós) nyári krumplileves - rántás nélkül

Mindenki táplálékaként,
ahogy már írva van,
adom, mint élő eledelt,
a világnak magam.

Mert minden élő egyedűl
az elevenre éhes,
lehet a legjobb szeretőd,
végül is összevérez.
(Pilinszky)

Alapvetően finnyás vagyok. Ez az igazság. Inkább egyszerűbb ételt eszem vagy nem is eszem, ha - mondjuk így - rossz érzéseim támadnak egy étel minőségével, összetevőivel vagy csak megjelenésével kapcsolatosan. Már attól el tud menni a kedvem, ha az egyébként szépen elkészített fogást valami összedzsamált módon teszik elém. Ilyenkor eszembe jut a Nagyi, akinél kisiskolás korunkban hétköznapokon ettünk, természetesen egy tányérból (valami kemény műanyagtányér lehetett barnásra kopott belsővel), és hajlékony, nem tudom milyen fémből készült evőeszközökkel. Utóbbiakat nem volt jó a szájba venni. Ha finnyáskodtunk, mert a levesmaradék eláztatta a krumpli vagy a hús alját, azt mondta, hogy: "egy helyre megy", s néha az afrikai éhező kisgyerekek szomorú sorsát is felvázolta előttünk. Egyébként teljesen igaza volt, noha rajtunk nem sokat változtattak az érvei. A szeretem-nemszeretem ételeket - míg éppen nem figyelt - öcsémmel és két unokatesómmal rendre elcseréltük egymás között előzetes megállapodások alapján. Így én gyakran ehettem két tányér karfiollevest, viszont unokanővéremnek be kellett vállalnia az én édeskés paradicsomlevesemet a sajátja után. Ha a Nagyi mégis észrevett valamit, akkor ránk szólt, hogy "az étel nem játék", s persze ebben is igaza volt, de mi nem javultunk meg.
A kelt tésztáit, linzereit, pogácsáit, palacsintáit, s a vadasát a zsemlegombóccal viszont imádtuk.

Ma, amikor jónéhány gasztroblogger arra próbál bíztatni mindenkit (egyébként támogatandó módon), hogy gyorsan-könnyen-gazdaságosan készítsen egészséges és finom ételeket a zacskós-dobozos műkaják fogyasztása helyett, eszembe jut, hogy azért én is elfogyasztottam néhány adag fornettit, zacskós levest amíg eljártam itthonról dolgozni.

Bizonyára a munkahelyi étkezést mások nálamnál okosabban is meg tudták-tudják oldani, be kell vallanom, hogy én folyamatosan kínlódtam vele. Legutóbbi munkahelyemen (XI.ker.) például a következő volt a kínálat: a közelben egy Burger King, egy kínai gyorsétterem, 1 Match és egy Plus üzlet, egy mini piac, egy hentes, egy ilyen-olyan sütöde.
Ez ugye elég bő kínálatnak látszik. A piaccal nem is volt gond. Mivel én reggel és délelőtt többnyire gyümölcsöt eszem, vittem otthonról vagy vettem valamit a piacon. Igaz, hogy a piacot alig 2 perc alatt be lehetett járni, s nem is volt éppen a legolcsóbb, de azért megfelelt. Az ebéd beszerzése viszont nehezebbnek tűnt. Pékség is akadt, de az ember előbb-utóbb megunja, hogy állandóan péksüteményeket meg szendvicsket meg pogácsát és fornettit egyen, amikor éppen egy leves vagy főzelék esne jól. A sütödének már a szaga is elvette a kedvem.
Volt még egy büfé a munkahelyemen, ahol naponta főztek. Az árak közepesnek voltak mondhatóak, inkább a kínálat vette el a kedvem: általában lakodalmas vagy nehéz fizikai munkát végző embereknek szánt menüt készítettek, ami után munka helyett legfeljebb aludni tudtam volna. A másik akadálya az ottani étkezésnek az volt, hogy sokszor nem az irodában voltam, hanem egész nap jöttem-mentem, tehát út közben kellett megoldani az ebédet. Ez akadályozott abban is, hogy otthonról vigyek valami előre megfőzött ételt vagy elkészített salátát kis ételhordóban, hiszen azt nem cipelhettem magammal a városon keresztül, bizonyos partnerekre nem is tettem volna vele túl jó benyomást.
Az irodában nem volt mikro vagy hűtő. Ezek hiányát télen viszonylag eredményesen lehetett pótolni a fűtőtesttel és a fagyos ablakpárkánnyal. Volt viszont egy kis vízmelegítőnk bent (talán NDK-ból való vagy orosz szerzet párom gyűjteményéből.) Ebbe nagyjából 3dl víz fért, remekül lehetett így teát készíteni vele, s később ezt használtam a műlevesekhez is. Főnököm ugyan nem szerette, mert szerinte nem melegítette elég gyorsan a vizet. Pedig ez többnyire a vízkövesedés mértékétől függött, többnyire 1-5 perc között mozgott az időtartam. Szerintem ez teljesen elfogadható volt, mivel az ember nem ült előtte, hanem közben dolgozott, s ha hallotta, hogy forr a víz, hát kihúzta a konnektorból.
Igaz, elég mókásan nézett ki, amikor külföldi vendégeinknek is ezzel melegítettük (néha több körben) a vizet a teához-kávéhoz, de főnököm nem érezte szükségét annak, hogy más eszközt beszerezzen.
A műlevesnek - s persze bármilyen bevitt melegételnek - viszont már szaga volt, tehát sürgősen szellőztetni kellett.
A kínai étterem néha jó választásnak tűnt, bár meglehet: ha egy ilyen konyhán dolgoznék, nem vágynék az ételeikre. Meg nem is tudnám minden nap megenni.
Otthon ezidőtájt hétköznap nem főzőcskéztem, mert akkoriban szerencsére még több munkahelyem is volt, és este 9 tájban már nem vágytam semmilyen, akár könnyen és gyorsan elkészíthető ételre sem. (Vacsorázni nemigen szoktam, legfeljebb gyümölcsöt.)

Ma már persze más a helyzet, megint finnyáskodhatok. Lehet, hogy a fentiekben vázolt időszak alatt is ezt tettem, azért tünt nekem olyan nehéznek a napi ebéd beszerzése. Párom ezzel szemben (majdnem) mindent megeszik, szörnyülködöm is elég sokat rajta.
Legutóbbi zacskós levese egyenesen megdöbbentett, mert a nomádportán tényleg nem jelent gondot (neki sem!) összedobni egy bármilyen zöldséglevest gyorsan-könnyen-gazdaságosan. Ráadásul, ha az ember előre tervez (bár ez neki bevallottan nem az erőssége), akkor odateszi ezt a rendkívül egyszerű nyári krumplilevest, míg vizet ereszt a kádba futás után, s az étel el is készül, mire kényelmesen megfürdik.
De mindebben a luxusban csak akkor lehet része az embernek, ha - ahogyan most én - otthon dolgozik - ezt el kell ismerni....

Hozzávalók (4 személyre): 4 közepes krumpli, 1 marék rizs, 1kis gerezd fokhagyma, 2ek paprikakrém (csípős és édes), 2ek petrezselyem olajban, só, 1kk pirospaprika

Elkészítés: A krumplit megpucoljuk, majd apró kockákra vágva beletesszük egy közepes méretű fazékba. Rádobjuk a rizst és hozzáadjuk a petrezselymes olajat (vagy más zsiradékot.) Kissé összeforgatjuk, pirítjuk. Mehet hozzá az összetört fokhagyma, a paprikakrém és a pirospaprika, majd a só. Kevés pirítás után felöntjük egy kis langyos vízzel. Hagyjuk felforrni, puhára főni. Amikor már majdnem puha a krumpli, még felöntjük a kívánt mennyiségű vízzel (ne legyen hideg!), majd összeforraljuk.

Vajas pirítóssal is kitűnő ebéd, bár én most néhány palacsintát sütöttem másodiknak.

Spenótos rizs tejszínes sajttal

Irodalom. Ó, szomorú bolondság
Rímekbe törni mind a drága szépet,
Mely a szivárványos, márványos élet
Nagy sugárútján pompázik, tetézve
Virágait, az egyszer kinyitókat.
(Juhász Gyula)

Valahogy még mindig hiszek benne, hogy az emberek egy része - a sóskához hasonlóan - azért nem szereti a spenótot, mert az életének jelentős (vagy meghatározó) részében nem az ízlése szerint elkészítve látta viszont a tányérján. Nem hiszem, hogy a zöld színe bárkit is zavarna, inkább az az íz és érzés, amit ez a zöld szín felidéz a gyomor tájékán. Ha egyszer már negatív élmény kapcsolódott hozzá, akkor lehet, hogy elég csak ránézni is. Pedig nagyon sok finom zöld növényünk van, elég a salátafélékre, a mángoldra vagy a zöldfűszerekre gondolni.
Én a paradicsommal voltam így. Gyerekkoromban rengeteg paradicsomos ételt ettünk (paradicsomleves, töltött paprika, paradicsomos káposzta - hogy csak a legszörnyűbb élményeimet említsem.) Ezeket öcsém nagy örömmel lapátolta be, én viszont ránézni sem bírtam, mert egytől-egyig édesen készültek, még a lecsóba is került édes íz. Talán egyedül a főtt marhahús és krumpli társaságában pirosló paradicsommártás esett jól - ez valamiért nem volt édes.
Fentiek okán általában a nyers paradicsomot is kerültem (paprika, paradicsom helyett nálam amúgy is a retek és hagymafélék kerültek a kenyér mellé.)
Azután mégis megbarátkoztam vele - no nem az édes paradicsomos ételekkel, hanem magával a paradicsommal. S ha már nyersen ízlett (az a napízű - se nem édes, se nem savanyú lédús fajta), akkor bíztam benne, hogy kedvemre valóan is el lehet készíteni. (Így is van...)
A spenóttal kapcsolatban nem voltak ilyen élményeim, menzán nem étkeztem, otthon szinte sosem készült. No persze ezt is nyersen szeretem a leginkább, de van, hogy kicsit közelebbről mutatom meg neki a lábost. Így történt ez ma is. Tegnap magam is megkívántam a spenótot, miután a blogon is közzétett sajtos-spenótos útravaló nagy részét becsomagoltam páromnak. Ez a zöldség finoman harmonizál a tejtermékekkel: vajjal, túróval, sajtokkal. Remekül fűszerezhető az új fokhagymával, borssal - s jól megy a tésztafélékhez, bár én ma rizzsel készítettem.

Hozzávalók (2 főre): 3dl rizs, 450g fagyasztott spenót, 2 dkg vaj, 4dl csirkealaplé, kevés só, fokhagyma, frissen őrölt bors, a tálaláshoz 10dkg tejszínes natúr krémsajt, koktélparadicsom

Elkészítés: A rizst egy nagyobb fedeles serpenyőben a felolvasztott vajon fehéredésig pirítom. Beleteszem a felengedett spenótot (leszűrés nélkül), majd hozzáöntöm a csirkealaplevet. Fokhagymával, borssal, sóval fűszerezem. Fedő alatt készre főzöm.

Melegen tányérokba szedem és natúr krémsajttal, koktélparadicsommal tálalom.

(Vegetáriánusok készíthetik az csirkealaplé helyett vízzel vagy zöldségalaplével, úgy is finom.)

Kapros-spenótos töltött tök

Amikor már lehet barátságos áron kistököt kapni a piacon, mindig főszerepbe kerül itthon a kapor. Tudom, hogy ez megosztja az embereket, hasonlóan mondjuk a köményhez. Van aki szereti, van, aki nem. Mi nagyon. A tökkel meg úgy vagyok, azt nehéz nem szeretni - hiszen meglehetősen semleges az íze, nagyon sokféle módon lehet elkészíteni. Tölthetjük, ránthatjuk, mehet egytálételbe, levesbe, sült rakottasba, tócsniba, főzelékbe. Aki a kaporért nem rajong, ízesítheti mással - nem kötelező ez a párosítás (csak finom.)
A főzőtök szerencsére a nomádportán is jól megterem, tavaly is sokat ettünk, egyik kedvencem ez a rakott tök volt. Töltött tököt is készítettem tavaly legalább háromszor, mindig azzal, ami éppen volt itthon. Párom kedvéért húsféle is került bele. Ez a mostani változat viszont húsmentes, de így is nagyon laktató. Cukkinivel, spenóttal, krumplival és barnarizzsel készült, de ez csak az alap, sokféle fűszer is gazdagítja. A tököt - ha töltöm, sütöm - nem szoktam előfőzni, mert annyira gyenge húsa van, hogy a pár perces sütés alatt is szépen megpuhul a tölteléktől.
Ha pedig a kevés sajtot elhagyjuk a tetejéről, a vegánok is bátran fogyaszthatják.

Hozzávalók (2 főre): 1 kistök, 1 kis cukkini, kb. 8 szem apró újkrumpli, 6-8 levél spenót, 15 dkg barnarizs, fél kk só, 1kk zakuszka (virágoskúti), 2ek natúr paradicsomlé, 1kk Erős Rózsa, 1 nagy csokor kapor, kevés petrezselyemzöld, 1kk sótlan vega ételízesítő, olaj, víz a tetejére: pár szem olajban eltett aszalt paradicsom, reszelt sajt

Elkészítés: A kistököt meghámozzuk, a magos részt kivájjuk egy kanál segítségével. Kevés olajon megpirítjuk kissé a barnarizst, majd felengedjük vízzel. Főzőlevébe tesszük a zakuszkát, a petrezselymet, az ételízesítőt, az Erős Rózsát és - csak szükség szerint sót. A cukkinit és az újkrumplit megmossuk és héjastúl kisebb kockákra vágjuk. Amikor ezzel végeztünk, mindkettőt a rizshez adhatjuk. Ha a töltelék kész, a spenótleveket szélesebb csíkokra vágva belekeverjük. Végül hozzáadjuk az apróra vágott friss kaprot. Megtöltjük a fél tököket. Egy kisebb tűzálló tálba terítjük a megmaradt tölteléket és erre helyezzük a töltött tököt. Reszelt sajttal megszórjuk a tetejét, majd 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a sajt szépen rásül. Nem kell lefóliázni. Ezalatt a tölteléktől a tök is megereszkedik kissé, de nem málik szét. Tálaláskor aszalt paradicsommal díszíthetjük.

(Jó lehet hozzá még egy hűsítő, joghurtos vagy tejfölös mártás - persze nem vegánoknak.)

Marhahússal, rizzsel rakott savanyúkáposzta

Duende joggal kérte, hogy a húsvéti menüből a húsos fogásokat is tegyem láthatóvá, még ha némelyik nem is fényképezhető túl jól. Nos, ez a rakott étel is ilyen - bár tudom, inkább a téli menüben lenne a helye. Viszont nagyon egyszerű, és kiváló hasznosítási módja a másra nem elegendő savanyú káposztának. (Legutóbb a szintén kevéske káposztát kelt tésztába tettem, így születtek a savanyúkáposztás tekercsek.) Ez az étel pedig így készült:

Fél kiló marhahúst ledaráltam, majd sűrű pörköltet főztem belőle. A pörköltkészítés általam alkalmazott - egyébként szerintem teljesen hagyományos - módjáról még lesz külön bejegyzés e héten. Most csak annyit, hogy a pörkölthöz 1 nagy fej vöröshagymát, pirospaprikát, sót, pici őrölt borsot, fokhagymát, egy fél zöldpaprikát, kevés natúr paradicsomlét és vizet használtam. Közben megfőztem 4dl rizst (előbb kevés olajon megpirítottam, majd a főzővizébe sót és szárított natúr zöldségkeveréket tettem.) Amikor a pörköltnek már jó sűrű szaftja volt, elzártam a lángot. A szaftból 2-3 evőkanállal a főtt rizshez kevertem, s ugyanennyit tettem a mintegy kilónyi leszűrt savanyúkáposztához (a káposztát nem főztem elő.) Végül egy nagyobb tepsibe terítettem a pörköltszafttal összekevert káposzta felét, rá a rizs felét, majd jöhetett a pörkölt. Ismét rizs- majd káposztaréteg következett. Lefóliáztam a tepsit és egy félórára forró sütőbe tettem. Később levettem a fóliát és egy kicsit megpirítottam az ételt. Kiadós fogás, 6 főre is bőségesen elegendő. Téglalapokra vágva friss tejföllel ettük.
(Bele vagy a tetejére is lehet sütni a tejfölt, én azonban mellé jobban szeretem.)

Duende! A vendégségben fogyasztott kemencés sültről nem találtam megfelelő képet, de röviden a következőképpen készült: A zöldségekkel előfőzött, csontozott csülkök nagyobb tepsikbe kerültek, majd szeletelt krumplival, hagymával, paprikával, paradicsommal körülrakva mentek a kemencébe. Előbb letakarva, majd fólia nélkül ropogósra sültek.

Magyaros rizstorta mézes sült almával

Egyszer már készült nálam egy ehhez nagyon hasonló étel, itt tekinthető meg. A hasonlóság azonban inkább csak a külsőben mutatkozik meg, mert ezúttal például nem került az ételbe sem pörkölt alap, sem tojás, sem somlói bor. Ez utóbbi belefért volna, de nem volt itthon. Viszont az eredmény nekem kellemesebb. Párom meg végre látott valami egész kevés húst is a tányérjában, mert már félő volt, hogy válságos helyzetében előbb-utóbb bekopogtat Duendéhez, hátha maradt véletlen egy kis dinócsülök. A helyzet azért csak látszólagos, mert bár a posztolt ebédekből valóban gyakran hiányzik a húsféle (vagy csak az ízét adja), azért egyéb (magánjellegű) étkezések alkalmával be tudja pótolni a hiányt. De vissza a recepthez. Így készült:

10 dkg vajat egy nagyobb (fedős) serpenyőben megolvasztottam, és lassú tűznél megsütögettem benne 20 vékonyra szelt kolbászkarikát, majd szűrőkanállal kiszedtem, félretettem.
50 dkg gömbölyűszemű rizst tettem a vajra, kicsit pirítottam, majd hozzáadtam:
3 leforrázott, meghámozott paradicsom kockára vágott húsát, 1kk pirospaprikát, 2kk Csípős Rózsát, 1kk szárított zöldségkeveréket, 1 kisebb, apróra vágott vöröshagymát, 3 gerezd összetört fokhagymát, pár tekerésnyi zöldborsot és két csipet sót. Összeforgattam, majd fokozatosan engedtem fel vízzel, míg a rizs puhára főtt. A végén belereszeltem 4 dkg óvári sajtot, és beleszórtam némi petrezselymet.
Kivajazott kerek formába tettem, körben kiraktam az előzőleg kisütött kolbászszeletekkel (a képen ezek nem szerepelnek, mert párom kapta grátisz a saját adagjához), és kb. 20 perc alatt készre sütöttem. Kívánság szerint céklával és mézes sült almával ettük.

/Tegnap az időjóslásról és a gyertyaszentelésről bejegyzés híján sem ejtettem szót. Pedig a farsangi időszak is bővelkedik jeles napokban: ma Szent Balázs ünnepe van, és kinek ne jutna eszébe ilyenkor - ha nem a saját élmény, akkor - Babits Balázsolás című verse./

Ünnepi jókívánságok

fények gyúlnak csillagok
homályba zárt hajnalok
sóhajtása
víz-patak
ébredése halk szavad

roppan a hó hóhahó
ami volt elillanó
ami itt van
mind miénk
s legyen mi lesz: épp elég

(erős ildikó: decemberi mondóka)

Az elkövetkező napokban nemigen jut már idő fotozásra, blogolásra. Ezért most kívánok mindenkinek áldott ünnepet és örömteli alkotást. (Ez az egyszerű desszert aszalt gyümölcsökkel, fűszerekkel és rózsalekvárral ízesített tejberizs.)

Sült gyümölcsrizs egyszerűen

Vendégekre számítottunk kissé bizonytalanul a hétvégén, azonban sem tej, sem liszt nem akadt most a nomádportánkon, így körülnéztem, milyen édességet lehetne készíteni. A tojás és a rizs láttán először nagymamám rizskochja jutott eszembe, amit rendszerint csokoládéöntettel ettünk, azonban a tojástól való viszonylag újkeletű idegenkedésem okán végül mást gondoltam ki.
A rizst vajon kissé megpirítottam, majd vízzel majdnem-puhára főztem. Közben mazsolát és mézet kevertem bele. Édességekbe való fűszereim is a fővárosban maradtak, így csak egy kis vaníliát és citromhéjat tudtam beletenni. Később tepsibe öntöttem és meglocsoltam egy egész narancs levével, megszórtam almadarabokkal. Végül összesütöttem. A kerti citromfű persze nem jutott eszembe. (Csokoládéöntet viszont készült, de a citrusos-gyümölcsös ízvilág miatt inkább anélkül ettük.)

Magyaros rizstorta fehérborral

Olvasgatva a sok-sok vonzó rizottóreceptet a blogokon, többek között Mamma ínycsiklandó paradicsomos változatát, úgy döntöttem, én is alkotok valamit az amúgy általam - köretként - nem sokra becsült gabonaféléből. De legyen magyar az íze, márcsak azért is, mert a napokban hosszú idő után valami csípős, sőt már-már erős dologra vágytam.
S persze azért is, mert hazánkban oly sokan gyarapítják már az olasz konyha híveinek táborát, hogy muszáj néha a mérleg másik serpenyőjébe is tenni ezt-azt. Ráadásul nálunk is legalább annyira őshonos a rizstermelés, mint az olaszoknál. Szóval úgy indult a reggel, hogy 8 után már szépen rotyogott Apunak a sertéspörkölt (konyhája felújítás alatt lévén ugyanis én vállaltam az elkészítését). Némi honoráriumként - míg háromszor zsírjára főztem, sütöttem a húst, hogy a csodás, karamelles ízhatások érvényre jussanak - szépen lassan elkülönítettem 4 dl sűrű szaftot a saját ebédünk számára. Ez már eleve csípős volt, hiszen a pörköltbe egy hegyes erőspaprika is került.
50 dkg gömbölyűszemű rizst 5 dkg vajon megforgattam, majd felöntöttem a húslével. Amíg főtt a rizs, belekerült 4 közepes meghámozott paradicsom húsa és egy hegyes zöld erőspaprika apróra vágva, 1 dl száraz fehérbor (Somlói Juhfark), pici só, 1 kk szárított zöldségkeverék, petrezselyem, kevés víz. Mivel még mindig csak éppen volt csípős, beleszórtam egy kiskanál őrölt csípőspaprikát.
Végül 5 dkg sajtot (trappistát) lereszeltem, és felolvasztottam az ételben. Lehúztam a tűzről. Egy nagyobb kerek tálat kivajaztam. Amikor a rizs kissé kihűlt, a hét elejéről megmaradt 3 tojásfehérjét kevertem hozzá, majd a jénaiba öntöttem. Tetejére csípős parasztkolbász került, amely sütés közben finom levet eresztett. A sütés 200 fokon, kb. 20 perc alatt történt. Ritkán kívánom a savanyút, de ezt az ételt apró csemegeuborkával képzeltem el, ahogy azzal is ettük.