A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 1., hétfő

Egyszerű püspökkenyér

Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die. (Pilinszky)

Az utóbbi időszak bebizonyította, hogy még a konyhában is vissza lehet fejlődni több évtizedes sütés-főzés után. Legalább is nekem sikerült. Már azt is megkérdőjeleztem, hogy valóban én készítettem-e el a napmátka tűzhelyen korábban szereplő ételeket, vagy az valaki más volt. Tekintve, hogy sejtjeink folyamatosan cserélődnek, már ezt sem tartom kizártnak. Végül is odáig jutottam, hogy már a lehető legegyszerűbb étel kivitelezése is komoly hibalehetőséget tartogatott, kezdtem kételkedni benne, hogy meg tudok-e sütni egyáltalán egy tojást vagy elkészíteni egy egyszerű levest.

A születésnapom táján, amikor anyósom meglátogatott, valamiért annyira felbátorodtam, hogy a kelt, vajas kalácsnak álltam neki, mondván, hogy ennyit igazán megérdemel, és hogy a munka nagyobb részét úgyis a kenyérsütő kelesztőprogramja végzi. Nos, az eredményt nem részletezem, a kelt tészta ugyebár nehezen tűri, ha az ember éppen nincs ott, amikor kellene - a lényeg, hogy azóta ilyesmire nem vetemedem, a hozzánk érkező látogatók kizárólag bolti cuccot vagy legjobb esetben leveles tésztába burkolt akármit kapnak.

A blog olvasói (ha vannak még, szegények) gyakorlatilag hiába várták az újabb farsangi, majd böjti, később a húsvéti fogásokat. Úgy látom, kínjukban elővették a régieket. Köszönet érte!
Az év eleje Apu ápolása mellett megint a határidős munkákkal telt, majd nyelvvizsgára, állásinterjúra készítések következtek, s amikor kissé kiláttunk volna a tavaszi télbe, akkor Apu béna lába fájni kezdett, egyre jobban. Először azt hittük, hogy a februári napsütésben túlzásba vittük a tolószékes sétákat, majd azt, hogy megütötte, de mielőtt a háziorvosunk szabadságra ment, kihívtam, hogy nézze meg, mert a fájdalma nem múlt.

Ő is úgy látta, hogy megüthette, és valahogy elfertőződött a seb, azt javasolta, hogy sebésszel nézessük meg, de amikor érezte, hogy a keringés sincs rendben, végül is a sürgősségire küldött minket. Hú, az klassz hely, már ismerjük, az időtlen várakozás gyakorlóiskolája. A mentő a megígért két óra helyett több mint négy óra alatt ért ki, Apu már nem is akart éjjel bemenni, de ugye ez nem kívánságműsor. Hosszas vizsgálatok után egy sebész is megnézte, aki jelezte, hogy érszűkületről van szó, és mivel járóképtelen embereken nemigen végeznek érműtéti beavatkozást (mivel a rehabilitáció kevésbé lehetséges), így valószínűleg amputálni kell, ha nem bírja már a fájdalmat.

Ez ugye egy kissé sokkolt minket, már arra gondoltam éjjel kettőkor, hogy akkor gyerünk haza, talán mégis próbáljunk meg először valami mást, mit tudom én mit, abrakadabra vagy alternatív vagy bármi. Az ember ilyenkor tök hülyének érzi magát, és joggal, mert hát jó, hogy nem vagyok orvos, de tényleg semmi hasznavehetőt nem tanulhatnánk a suliban x év alatt mondjuk biológia órán, hogy az ember legalább az alapvető betegségeket felismerje, és a lehetséges következményekkel számoljon? Nem először álltam bambán, hogy basszus, már megint nem vagyok képben elemi dolgokkal. És hogy hiába a napi lábtorna, a sok mozgatás, hiába az alaposan (?) átgondolt étrend, itt vagyunk, tessék...
A sebész azért megígérte, hogy másnap reggel egy érsebész doki is ránéz Apu lábára.

Az érsebészeten azután - bár ez az általános sebészet profilja - meglepően sok féllábú emberrel találkoztunk, akik nemigen idősebbek Apunál. Az érsebész orvos azonban - a többi érintett orvossal együtt - jóváhagyta az érműtétet, így Aput Nagycsütörtökön megműtötték (értisztítás, tágítás, ha jól értettem.) Maga a kórházi tartózkodás is jelentett feszültséget bőven, mivel Apu ugye beszélni nem tud, viszont szinte mindent megért, ellátni magát nem tudja, de mindenről megvan a sajátos elképzelése, ráadásul életében nem volt még hosszabb ideig kórházban, és alaptermészetéből nem éppen a nyugalom árad.

(Azon is elgondolkodtam, hogy milyen érdekes: mi eddig azon voltunk, hogy Apu minél kevesebb gyógyszert szedjen folyamatosan, és nagyritkán veszünk be fájdalomcsillapítót, ha muszáj, miközben a tévében ugye 20-30 éves emberkék reklámozzák, hogy ez teljesen természetes, nincs időnk a fájdalomra, arra meg pláne nincs, hogy elgondolkodjunk, mitől fáj. Ezzel szemben a sürgősségin - ahol esetleg indokoltan kérik kínlódó emberek - nem kaphatnak fájdalomcsillapítót, arról csak az az osztály dönthet, ahová a beteget majd valamikor felveszik. Nyilván ennek is van érthető indoka, többet is tudnék mondani, mégis...)

A húsvét így egészen másképp alakult, mint ahogy elterveztük. S bár Aput nem tudtam elvinni a szertartásokra, úgy gondoltam, hogy a távollétéből adódó időben legalább én ott leszek. Ehhez képest úgy megfáztam és belázasodtam (a kórházban nagyjából 30 fok körül fűtenek), hogy napról-napra egyre rövidebb időt tudtam a templomban tölteni, húsvétvasárnap pedig már itthon néztem a vatikáni közvetítést.

Aput holnap várjuk haza. Kértünk "használati útmutatót" a műtét utánra, de még szinte semmit nem tudunk. Majd kihívom a háziorvost, mondjon valamit, és értelmezze a zárójelentést.
A képen látható püspökkenyér a nővéreknek készült ma reggel. Ennyire voltam képes. Azért is írtam, hogy egyszerű, mert kevés dolog van benne. Nekünk ilyenkor tél végén nincs már a fagyasztóban piros bogyós gyümölcs vagy aszalt változat, ilyenkor csak dióbél, narancshéj, mazsola, vanília, néha alma kerül bele. (Ritkán készül, és még ritkábban magunknak, mert a paleoban nincs helye.)
Van, aki a püspökkenyeret csak tojásfehérjével süti. Én elég ritkán főzök, így inkább olyan receptekkel dolgozom, ahol a sárgáját, fehérjét egyenlő arányban használhatom fel. A vaj vagy zsiradék nem alapvető része, én teszek bele, de csak keveset, hogy könnyű maradjon a tészta.

Hozzávalók (egy kisebb formához, 24 szelethez): 16 dkg rétesliszt, 14 dkg cukor / nyírfacukor, 5 tojás, 1kk vaníliakivonat, 5 dkg mazsola, 5 dkg forró vízbe áztatott, majd leszűrt, apróra vágott narancshéj, fél dl rum, 2 dkg vaj, 10 dkg durvára vágott dióbél, csipet só

Elkészítés: A mazsolát rumba áztatjuk. A tojásokat szétválasztjuk. A sárgájukat a puha vajjal és a cukorral, sóval habosra keverjük. A fehérjéket kemény habbá verjük és az előbbi masszába óvatosan beleforgatjuk. Hozzáadjuk a leszűrt mazsolát, a diót, a narancshéjat, a vaníliakivonatot. Kivajazott, kilisztezett formába öntjük. 180 C fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig, illetve a tűpróbának megfelelő ideig sütjük.
Hagyjuk langyosra hűlni, majd kiborítjuk a formából. Várjunk vele kissé, míg a felesleges gőz elpárolog, csak utána vágjuk fel.


2010. április 4., vasárnap

Tejben-vajban - húsvéti kalács

bizakodj — lévén
helyzetünk mindenkor a
l e g pillanatnyibb

(Fodor Ákos: Az emberi állapotról)

Minden kedves Olvasómnak és a Bloggertársaknak áldott húsvétot kívánok!

Hozzávalók
(két kalácshoz): 90dkg búzarétesliszt, 10dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 3dl tej, 30dkg vaj, 10dkg cukor, 2kk só, 2 tasak (2x7g) szárazélesztő, 2 tojás
a tetejére: 1 tojás, 1ek tej

Elkészítés: a hozzávalókból összeállítjuk a kelt tésztát (vagy rábízzuk a kenyérsütő dagasztó programjára.) Kétszer kelesztjük a tésztát. Utána két cipóra osztjuk, majd a cipókat 3-3 részre.
Én nem szeretek gyurmázni a tésztával, ezért a darabokat keskeny téglalappá nyújtom, majd a hosszabb oldala felől feltekerem. Három-három ilyen tekercset összefonok, a fonatok végét a tészta alá hajtom. Letakarva még fél órát kelesztem.
220 fokra előmelegített sütőben 5 percig, majd 200 fokon kb. 20 percig sütöm.

2009. április 16., csütörtök

Marhahússal, rizzsel rakott savanyúkáposzta

Duende joggal kérte, hogy a húsvéti menüből a húsos fogásokat is tegyem láthatóvá, még ha némelyik nem is fényképezhető túl jól. Nos, ez a rakott étel is ilyen - bár tudom, inkább a téli menüben lenne a helye. Viszont nagyon egyszerű, és kiváló hasznosítási módja a másra nem elegendő savanyú káposztának. (Legutóbb a szintén kevéske káposztát kelt tésztába tettem, így születtek a savanyúkáposztás tekercsek.) Ez az étel pedig így készült:

Fél kiló marhahúst ledaráltam, majd sűrű pörköltet főztem belőle. A pörköltkészítés általam alkalmazott - egyébként szerintem teljesen hagyományos - módjáról még lesz külön bejegyzés e héten. Most csak annyit, hogy a pörkölthöz 1 nagy fej vöröshagymát, pirospaprikát, sót, pici őrölt borsot, fokhagymát, egy fél zöldpaprikát, kevés natúr paradicsomlét és vizet használtam. Közben megfőztem 4dl rizst (előbb kevés olajon megpirítottam, majd a főzővizébe sót és szárított natúr zöldségkeveréket tettem.) Amikor a pörköltnek már jó sűrű szaftja volt, elzártam a lángot. A szaftból 2-3 evőkanállal a főtt rizshez kevertem, s ugyanennyit tettem a mintegy kilónyi leszűrt savanyúkáposztához (a káposztát nem főztem elő.) Végül egy nagyobb tepsibe terítettem a pörköltszafttal összekevert káposzta felét, rá a rizs felét, majd jöhetett a pörkölt. Ismét rizs- majd káposztaréteg következett. Lefóliáztam a tepsit és egy félórára forró sütőbe tettem. Később levettem a fóliát és egy kicsit megpirítottam az ételt. Kiadós fogás, 6 főre is bőségesen elegendő. Téglalapokra vágva friss tejföllel ettük.
(Bele vagy a tetejére is lehet sütni a tejfölt, én azonban mellé jobban szeretem.)

Duende! A vendégségben fogyasztott kemencés sültről nem találtam megfelelő képet, de röviden a következőképpen készült: A zöldségekkel előfőzött, csontozott csülkök nagyobb tepsikbe kerültek, majd szeletelt krumplival, hagymával, paprikával, paradicsommal körülrakva mentek a kemencébe. Előbb letakarva, majd fólia nélkül ropogósra sültek.

2009. április 14., kedd

Húsvéti menünk





Nagyon szép időnk volt az ünnep alatt, és jutott idő pihenésre is a szabadban. A húsvétot párommal kettesben, illetve Apukámmal hármasban töltöttük, persze a a szomszédainknak is jutott a jókívánságokból és a süteményekből.
Hétfőn pedig igazi nagycsaládi körben ünnepeltünk, sokan voltunk, nem számoltam, hányan. A budafoki cseresznyefánk most teli van virággal, csak néhány éves, de tavaly is bőséges termést hozott, remélem, hogy idén is így lesz. Nem érdemeljük, mert nemigen törődünk vele, a metszés is elmaradt.
Ahogy ígértem, összefoglalom a húsvéti menüt, hátha valakit érdekel az Olvasók közül, vagy esetleg lemaradt a korábbi bejegyzésekről:




Nagypéntek - almás-citromos saláta
Nagyszombat - harcsából készült halászlé, nagyszombati vajas kiflik
Húsvétvasárnap - sonkafalatok, marhahússal, rizzsel rakott savanyú káposzta, sajtos
Húsvéthétfő - kemencés sült vegyes körettel, csokoládés-vizes piskóta, magos-sajtos sütemény a locsolóknak

2009. április 12., vasárnap

Húsvétvasárnapi sonkafalatok reggelire


hisz eddig bárhol bármerre jártam
vártam kértem kerestem túl sokat
minden bizonytalanság közt tudtam
hogy eljön majd ez a pillanat

(erős ildikó - végül - részlet)

Hangoztattam már sokszor, hogy nem vagyok nagy húsevő. Néha mégis kívánom, elsősorban a füstölt ízeket egy-egy kiadósabb levesbe, főzelékfélébe. Általában van is itthon, főként húsos bordacsont, hogy legyen mihez nyúlni. Nekem az íze elég, ha belefő az ételbe, magát a húst párom kapja meg. Nem épp nagy darabokat.
Viszont a sonka más. Gyerekkorom óta szeretem a parasztsonka ízét, a külföldi ínyenc változatokkal még nemigen tudtam összebarátkozni. Hol van viszont már az az idő, amikor úgy 12 éves korom körül barátnőmmel egy egész parasztsonkát - csak úgy - belakomáztunk. A vidéki ismerősök nem sajnálták - pedig akkor sem volt ingyen. Nem is értem, hogy ehettünk meg ekkora értéket egy délután alatt. S még a hasam sem fájt tőle. Ma már... nagyon ritkán és csak keveset kívánok. Húsvétra is épp csak egy kisebb darabot vettem, annak egy részét odaadtam Apunak. A maradék egy részéből kis szeleteket vágtam, majd darabokat és katonákat csináltam ma reggelire. Kellett hozzá az alma és a petrezselyem - valami zöld és gyümölcsös íz, magában már tömény lenne nekem. Párom sem tiltakozott az ízek ilyen összerendelése ellen, egyenként befalatozta. Csípős paprikát, hagymát is el tudok képzelni hozzá, de valahogy reggelire most nem hiányzott.
A sonkát leginkább nyersen szeretem, s ha már lúd, legyen kövér: olyan ritkán eszem, hogy ilyenkor nem érem be a bevásárlóközpontokban húsvéti sonkának árult, vákuumozott-pácsózott tarjával, csakis parasztsonka jöhet számításba. Még ha csak falatokat is kívánok belőle...

Ebédre pedig ma marhahússal, rizzsel rakott savanyúkáposztát sütöttem, délután meg sok-sok süteményt a holnapi vendégségbe. A következő bejegyzés majd erről is szól.

2009. április 11., szombat

Nagyszombati vajas kiflik

Nálunk igencsak későn, este 8-kor kezdődik a nagyszombati szertartás, a körmenet pedig csak 10 után indul. Mégis jó látni, ahogy a kis utcákban mindenütt kiteszik a gyertyát az ablakokba, sőt, ki is jönnek a menethez. Van, aki csatlakozik, van aki csak a kapuban, a szemével kíséri a többieket.
Mennyei Mannánál szerettem bele ezekbe az apró kiflikbe, a recept pedig Limara pékségéből vándorol blogról blogra. Ez egy vajas-kelt tészta kombináció. Olyan könnyed finomság lett, amire számítottam, de vigyázni kell, az ember könnyen eszik túl sokat belőle. Szerencsére már félretettem Apunak és a szomszédoknak belőle a holnapi sonka mellé. Mi a mai nap harcsából készült halászlé után falatoztuk.
Az eredeti recepten csak annyit változtattam, hogy a töltelékbe picit kevesebb sót tettem, friss élesztő helyett szárazat és joghurt helyett (mivel ezek nem voltak itthon) tejfölt használtam.
A tej mennyisége Manna receptjével egyezett. A tészta összeállítását, kelesztését pedig a kenyérsütőgépre bíztam. Kezdetben gondoltam rá, hogy egy kis sajtot vagy sonkaszeletet teszek a kiflikbe, de teljesen felesleges, mert így jó, ahogy van. Nagyszerű recept, mindenkinek ajánlom kipróbálni!