Szódavizes-leveles papucs baracklekvárral

Anyu rámhagyott szakácskönyvére (pontosabban: receptfüzetére) már többször is hivatkoztam, itt is. Nem túl vastag könyvecske, mégis, mind a mai napig találok benne olyasmit, amit én még nem is próbáltam. A könyvnek persze már kijárnak a lapjai, s azokon túl is számtalan cetli található benne. Az egyiken - mely nem az ő kézírásával van, valahonnan kaphatta - találtam e sütemény tésztáját.
Nem kell hajtogatni (másképp működik), s nagyon finom leveles tészta készíthető vele, nem is olyan sok munkával. Mondanám, hogy vegán, hogy tej sem kell bele és az az 1 tojás is nyugodtan kihagyható. De nem mondhatom: zsír van benne, s nem is kevés. A kisült tészta mégsem nehéz, sőt, van benne valami légies, ami a leveles tészták sajátja. Persze lehet más zsiradékkal is készíteni, de hasonló kísérleteim (más receptekkel) azt mutatják, hogy nem lesz ugyanolyan. Íme tehát a recept:
50 dkg réteslisztet 1 dl tejföllel, 1 kis tojással, 7,5 dkg vajjal, 2tk sóval, 1ek cukorral, 1 ek ecettel és kb. 1 dl langyos szódavízzel tésztává gyúrok, majd 25 percig pihentettem. Közben negyed kiló zsírt egy marék liszttel habosra keverek. Utána a tésztát vékonyra nyújtom, megkenem a zsírral és feltekercselem. Hűtőbe teszem legalább fél órára. (Illetve fagyasztható is későbbi felhasználás esetén.) Utána óvatosan kinyújtom fél centi vastag téglalapra lisztezett deszkán (úgy, hogy ne préseljem ki a zsírt belőle). Én ezt két adagban végeztem. A két téglalapot egyenként 12 négyzetre vágom, vagyis 24 darab sütim lesz. A téglalapok közepére egy-egy kiskanál házi baracklekvárt teszek, természetesen mással is tölthető. Két átlós sarkát összecsippentve lisztezett sütőlemezre helyezem. Ki mivel szereti, én egy kis tejjel kenem meg sütés előtt. Előmelegített, 230 C fokos sütőben sütöm, adgonként kb. 20 perc alatt.
Párom azt mondta: ez már majdnem hájas! Majdnem. Nekem mondjuk jobb annál.

Hagymás-paradicsomos bab

Hogy milyen bab, azt nem tudom. Én óriásbabnak ismerem, párom ránézett, azt mondta: lóbab. De salátababnak árulták. Szerintetek ezek szinonímák? Mindegy, most már hagymás-paradicsomos bab lett, ez biztos. Mert az embernek mindig akkor támadnak ötletei, mihelyst lefut egy VKF-forduló. Nem baj. Egytálételnek ettük kívánság szerint extra feltétekkel.
A recept: 50 dkg babot előző este beáztattam, ma átmostam, leszűrtem. Egy nagy fej vöröshagymát apróra vágtam és kevés olajon üvegesre pirítottam, majd rátettem a babot.
1 babérlevél, 2 gerezd apróra vágott fokhagyma és 1kk pirospaprika társaságában átforgattam az olajon, majd hozzáadtam szigorúan csak annyi vizet, ami éppen ellepte és 1tk sót.
Utána tésztagyúrás és futás következett, az előbbire majd a következő bejegyzésben visszatérek. Időm bőven volt, mert a bab kerek 2 órát főtt, néha kellett csak a vizet pótolgatni. Közben 3 paradicsomot leforráztam, meghámoztam és felkockáztam, valamint 1 dl paradicsomlét is előkészítettem. Amikor a bab már majdnem kész volt, hozzáadtam a paradicsomot, egy kevés őrölt erőspaprikát, és azzal is főztem úgy 10 percet. Idáig lenne a vegán verzió. (És így is nagyon jó.) De én még végül beletettem 1 pár felkarikázott bécsi virslit. Egyet forrt még és elzártam. Mivel úgy tűnt, hogy jól megy az ízéhez a sajt, reszeltem hozzá feltétnek egy keveset. Felvágtam még az elmaradhatatlan petrezselymet, és nagyon kevés füstölt sonkát. (Vessetek meg érte, de én az utóbbit nyersen szeretem igazán. ) Régen ettünk már paradicsomos ételt, bár tudom: a napon érett az igazi.

Függőségről és konyháról - meg ami belefér

kalitkádból ne
csak a madarat - röptét
is engedd el már

(erős ildikó - egy őszi haiku)

Duende talált meg a körkérdéssel, amire válaszolva én mégiscsak a konyhában maradnék. Elsősorban azért, mert ez egy gasztroblog, olyanok is olvassák, akik jómaguk nem írnak blogot, de be-benéznek ide a receptek okán. Miattuk is szeretek a témánál maradni, s csak ritkán előhozakodni a személyes (mások számára talán érdektelenebb) mondanivalóval. De más okom is van rá: ha csak a konyhára gondolok, már itt jóval több, mint 5 dolgot szeretnék kapásból felsorolni. Mi lenne, ha messzebbre néznék?
Színek-formák-anyagok. Így együtt. Függőségbe kerülök minden olyan dologtól, amely számomra(!) esztétikai értelemben tökéletes. Lehet ez egy tányér, váza, terítő, virágcserép. Hiába léteznek körülöttem hosszú évek óta, naponta megcsodálom szépségüket. Nem szeretem a díszített tárgyakat (sem a dísztárgyakat). Nekem akkor szép valami, ha egyszerű formájú, használható (nem csak porfogó), színeivel az én világomba illeszkedik és szépsége pedig az anyagában rejlik. Ezeket értékelem a legtöbbre. Menthetetlenül vonzódom például az üveghez. (Bár ritkán viselek ilyesmit, az ékszerek közül is az üvegből készült darabok fognak meg leginkább.) Az üveg csodálatosan zárja magába és szórja szét újra a fényt. De nagyon szeretem a magas fényű fém tárgyakat is, máig elgyönyörködöm abban a Royal Doulton evőeszköz készletben (a képen), amelyet alig harmadáron vásároltam, s az ünnepi asztal elmaradhatatlan része. Ehhez talán érdemes elmondanom azt, hogy párommal mindketten "felszerelkezve" találkoztunk, azaz nagyszülőktől, szülőktől örökölt darabokkal. Mindenünk volt, már ami a tényleg szükséges dolgokat illeti. Így soha nem éltük meg azt a pillanatot, amikor egy pár saját ízlése szerint berendezi az otthonát. Igaz, nem is voltunk annyira fiatalok már. A régit kidobni sajnáltuk, nem is mindenből telett volna újra, tehát amolyan heterogén környezetben élünk. Ezt nem panaszképpen írom, hiszen jó dolog, ha az embernek van valamije, de nekem azért sokszor hiányzik a "saját" környezet. Vidéki otthonunkba sem kellett venni semmit (egyelőre nem is lett volna miből), innen-onnan kaptunk részben használt bútorokat. Ezért nagy öröm, amikor legalább a kisebb tárgyakból, eszközökből én választhatom ki a magamét. Ez az evőeszköz feltétlenül ilyen darab. Elektromos eszközöket viszont nemigen veszek. Van egy-kettő, de kisebb, egyszerűbb darabok, konyhám e tekintetben régimódinak mondható. A sütőm is egyszerű, de tényleg nagyszerű darab. Mindent tud, amire szükségem van. Aki gyakran benéz hozzám, tudhatja, hogy sütni jobban szeretek, mint főzni, s itt nem süteményekre kell gondolni. Egyszerűen szeretem a sült ételek ízét.
Napfény és meleg. Ehhez nem nagyon tudok hozzátenni. Próbálom tudatosan felfedezni minden évszak szépségét (különösen vidéken), de azért mégsem vágyom nyáron a télre. Noha jó időben sokkal kevesebb időm jut a konyhára, főzésre. A hőségben való sütögetést pedig párom...nos, fogalmazzunk úgy, hogy csekélyértelmű dolognak tartja.
Krumpli. És persze a szénhidrátok, főleg tészták, kenyér, bab. De mindenek előtt-fölött: a krumpli.
Petrezselyem. Bármire, bárhogy, akár vajas kenyérre is. Ha krumplira kerül, az meg már dupla élvezet.
Internet. Receptek, gasztroblogok okán főleg, s persze a munkámhoz is.
Lehet +1? A gyümölcsök. Ami másnak a kávé, nekem az a gyümölcs. Nélkülük nem ébredek fel, reggelente velük térek magamhoz. Ha minden mást nélkülözni kellene az étkezésből, a gyümölcsök akkor is maradnának. Meg a tartalmas levesek. Meg a finom teák. De ez már a ráadás bőven, úgyhogy itt abba is hagyom.
Ennyi, ami - nem épp röviden - a függőségeimről eszembe jutott.
Én Dulminának és Hanczurnak továbbítom a kérdést. Utóbbi már válaszolt is, itt. (Titokban azért reméltem, hogy megtudok róla mást is, de nem...)

Krumplisaláta lilahagymával

Gyermekkoromban sokszor ettük, főleg télen. Nekem meg már eszembe sem jut készíteni. Miért is? Nos, ennek az az oka, hogy a krumpli nálam szinte mindig főszereplő, s ezért az, hogy "csak" egy salátába kerüljön, nemigen fordulhat elő. Mellé persze lehet salátákat enni. Sőt, igazság szerint bármit. Sült krumpli mondjuk gyümölccsel. Jó, tudom, nem épp egészséges párosítás, de néha nekem jólesik. Párom viszont szereti az ecetes savanyúságokat, a hagyományos magyar salátákat (e terepen kevésbé nyitott az újdonságokra, olajos vagy citromos öntet csak óvatosan jöhet szóba). Igen, a savanyú az más világ, s vannak ételek, amelyek kifejezetten kívánják kísérőnek ezt az ízt. Említette is mostanában párszor, hogy megenne egy jó krumplisalátát (mint utólag kiderült, náluk ez vöröshagymával készült). Mifelénk viszont mindig lilahagyma került bele. Így én értelemszerűen ezt a változatot készítettem, nagyon egyszerűen:
8 kisebb krumplit héjában megfőztem (nem szabad szétesnie), majd lehűtöttem, megtisztítottam és kb. 1 cm vastag karikákra vágtam. A krumplifőzés alatt 3 lilahagymát is megpucoltam és felszeleteltem. Rétegezve raktam tálba. Az öntetbe víz, ecet, cukor és só került (ízlésünk szerint). A tetejére durvára őrölt színes borsot és metélőhagymát szórtam. Legalább egy fél napot állnia kell, hogy összeérjen, de másnap az igazi.

Sajtos-diós petrezselyemmártás tésztához

Az olasz pesto mintájára készült már nem először ez a mártás egyrészt, hogy kiéljem megint a petrezselyem iránti rajongásomat, másrészt, hogy fellendítsem a tésztáinkra tehető mártások (egyébként hihetetlenül bővülő) körét. Minden lehet magyar, ez is. Most így készült:
3 nagy csokor petrezselymet durvára aprítottam és beletettem a turmixgépbe. Felöntöttem 1dl szőlőmagolajjal és 1 gerezd fokhagymával összeturmixoltam. 4 szem diót mozsárban apróra törtem és egy csipet sóval és frissen őrölt zöld borssal együtt a mártáshoz adtam. Végül egy maréknyi nagyon apróra reszelt óvári sajttal összekevertem és hagytam összeérni.
Gyakran tartózkodom a sokféle fűszer és hozzávaló használatától. Most is így tettem, nem kombináltam túl az ízeket. Teljes kiőrlésű tésztával ettük.

Almás-diós kerék

A kelttészták, tekercsek hasonló formázását mostanában többeknél láttam, én a félig bevagdosott szeleteket nem fordítottam ki virágformára, csupán széthúzogattam, hogy egy gyűrűt vagy inkább kereket kapjak. A tésztához a rumos-fahéjas kalácsnál is használt változatot készítettem (tehát ebben sincs tojás), a töltelék pedig így készült: 4 közepes Golden típusú almát megmostam majd héjastúl lereszeltem és egy fél citrom levével megöntöztem. Belekevertem 2 ek cukrot, 12 szem mozsárban összetört dióbelet és 2 dkg olvasztott vajat.
A tésztát a szokott módon kelesztettem, majd újra átgyúrtam és téglalap alakúra nyújtottam. Az almáról a felesleges folyadékot leszűrtem, majd a tölteléket a tésztára terítettem. Szorosan feltekertem, ezután a már kizsírozott, lisztezett tepsin gyűrűt formáztam belőle. Körben félig bevagdostam, s a gyűrű belső ívét kifelé tolva a kerék fogai szétnyíltak kissé. Konyharuha alatt még fél órát pihent, majd tejjel megkentem és 220 C fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütöttem. A hétvégén készült bableves után ettük másodiknak.

Hajtogatott vajas pogácsa

Erről a pogácsáról már csak múlt időben beszélhetünk, pedig nem csináltam keveset, de ma délre már a tálcáját is elmosva találtam. Tegnap - amikor nem is akartam főzni - párom ismétlésre vágyott a legutóbbi libatepertős-diós pogácsából. Dió még csak akadt itthon, de tepertő nem. Ezért úgy döntött, hogy valamilyen más pogácsával is beéri, s el is kezdte sorolni nekem a hűtőben fellelhető zsiradékokat, gyakorlatilag a füstölt szalonnát is hajlandó lett volna kisütni tepertő-pótléknak. Én azt javasoltam, hogy egy kicsit várjon ezzel a dologgal, s addig is készítettem neki vajas pogácsát, így:
65 dkg réteslisztet, 5 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet és 5 dkg búzadarát 1,5 dl tejföllel, 1 tasak (7g) szárazélesztővel, 37,5 dkg vajjal, 1 tojással (nem muszáj bele), 1 ek cukorral és 2tk sóval összegyúrtam. Téglalappá nyújtottam, majd következett a szokásos háromszori hajtogatás. A két rövidebb oldalát középre hajtottam, majd az egészet mégegyszer egymásra, könyvborító módjára. Így pihent 3x20 percet a deszkán, minden pihenő után újból nyújtás és hajtogatás következett. Utóljára ujjnyi vastagra nyújtottam, tetejét bevagdostam és kiszaggattam. Felvert tojással megkentem, majd lisztezett tepsiben 220 C fokra előmelegített sütőben megsütöttem. 64 darab lett. A vajnak köszönhetően még ma reggel is omlósan friss volt. S mivel a holnapot már nem érte még, így arról nem nyilatkozhatok.

Rókagombás-diós pástétom

Lepénykenyérre. Vagy vajas pogácsához. Esetleg sültekhez is finom lehet. Ez a pástétom többféle gombából készült, pirított dió, olaj és fűszerek hozzáadásával. Íme a hozzávalók:
30 dkg friss gomba vegyesen (én fehér és erdei csiperkét, valamint laskagombát használtam)
10 gr szárított rókagomba, 1 csokor petrezselyem, 1kk zakuszka, pici só, frissen őrölt zöldbors, 6-8 szem dió, 1,5 dl szőlőmag- vagy kukoricaolaj, fél citrom leve, 1kk szemes mustár, 4-5 gerezd fokhagyma
A rókagombát meleg vízbe áztattam. A dióbelet mozsárban apróra törtem, majd serpenyőben zsiradék nélkül kicsit megpirítottam. Ezután egy keverőtálba félretettem. A friss gombákról a szennyeződést kiskefével eltávolítottam (mosni és pucolni nem szoktam), majd nagyobb darabokra vágtam. Fél dl forró olajon úgy 10 perc alatt pirosra sütöttem, az utolsó pár percben hozzáadtam a leszűrt rókagombát is. Végül a dióhoz tettem a többi hozzávalóval, fűszerrel és a megmaradt 1 dl olajjal együtt. Botmixerrel pépesítettem, majd behűtöttem.

Csülkös bableves csipetkével - VKF XXII.

Mostanában valahogy nem vagyok "készen" az épp aktuális VKF-fordulóra. Vagyis nem akkor csinálom azt, amit éppen oda be lehetne küldeni. Ez a bableves sem ilyen céllal készült, csupán azért, mert már vágytam rá. Jól esik ilyenkor télen (is.) Párom meg azt mondja, hogy nevezzek vele az egytálétel fordulóba. Mondom neki, hogy ebben az ételben nincs semmi különleges. De akkor is. Jó, végülis a blogom vállaltan magyar konyha, általában egyszerű fogásokkal. Hát legyen.
Szeretem főzni ezt az ételt. Az ember már előre a szájában érzi az ízeket: a füstölt hús és a sokféle zöldség harmónikus arányait. Ráadásul nem is nehéz étel. Én így gondolom. Ugyanis a füstölt íz csak finoman átjárja a babot és a zöldféléket, a húst meg meghagyom a férfinépnek, hadd falatozzák melegen-hidegen erős, komjáti kertünkben termett, ecetes tormával. S akkor jöjjön a recept:
Előző este 50 dkg gyöngybabot kétszeres mennyiségű vízbe áztatok.
Egy kisebb, szép füstölt csülköt mondjuk reggel 9-kor odateszek főni kuktában, 8 gerezd fokhagyma társaságában, annyi vízzel felöntve, amennyi épp ellepi. Erre azért használom a kuktát, mert teljesen felesleges a hosszú főzési idő alatt belenézegetni. A csülök a forrástól számítva 2 órát fog főni, tehát úgy fél 12 körül lesz kész. Vagyis addigra meglesz az alaplevünk.
Közben megpucolom a zöldségeket: 1 kisebb zellert, 5 sárgarépát, 4 fehérrépát, 1 fél karalábét, 1 kisebb vöröshagymát, 6 kisebb krumplit. Előkészítek még egy fél zöldpaprikát, egy fél paradicsomot és zöldfűszereket (friss petrezselyem- és zellerzöldet, valamint 1 karalábélevelet). Legkésőbb fél 11-kor nekilátok a babnak. Leöblítem róla az áztatóvizet, majd egy 8 literes fazékba öntöm. Kb. 4 dkg zsiradékkal átforgatom, majd 2tk pirospaprikát és egy mokkáskanálnyi sót teszek rá. Kicsit összeforgatom, majd felöntöm csak annyi langyos vízzel, ami épp belepi a babot, s hozzáadom azokat a zöldféléket, amiket inkább csak az íze miatt, s ezért egyben teszek a levesbe. Így később könnyebb lesz eltávolítani. Ezek a következők: a kettévágott zeller és (télen - amikor nem annyira friss:) a karalábé, a vöröshagyma, a paprika, és a paradicsom. Ehhez jön még a karalábélevélbe csomagolt többi zöldfűszer (így könnyebb is összekötözni, ráadásul a karalábélevél általában ingyen elhozható mindenhonnan, mert kidobásra szánják. Pedig nagyon jó ízt ad a leveseknek - is.) Ezek együtt nagyon rövid lében főnek majd egy órát. A gyöngybabot nehéz szétfőzni, ezért nem árt neki a viszonylag hosszú előfőzés. Közben elkészítjük a csipetkét: 1 tojás, 1kk só, aprított petrezselyemzöld és annyi liszt kell hozzá, amennyit felvesz. A keményre gyúrt tésztát előre kiszaggatjuk abba az edénybe, amelyben gyúrtuk. Ügyeljünk rá, hogy ne tapadjon össze, de ne lisztezzük túl. Az előre megpucolt zöldségek közül a fehérrépát már ekkor felapríthatjuk. Azért, hogy a zöldségek is egy edényben várakozzhassanak, mindig csak azt darabolom fel közülük, ami a következő lépésben kerül a levesbe. Bableves főzése közben egyébként rengeteg szabadidőnk is marad: nekem közben sikerült konyharuhákat mosnom, futni is voltam, sőt, az aktuális adójogszabályokba is beleolvastam. Fél 12-kor kinyitjuk a kuktát, és óvatosan (két szedőkanál segítségével) kiemeljük egy tányérra a megfőtt húst. Nagyon puha már ekkor, a két csontot is könnyedén el tudjuk távolítani úgy, hogy a csülök formája szépen megmaradjon. A babhoz adjuk a fehérrépát és a hús levéből annyit szűrünk rá, hogy megint ellepje a zöldségeket. Kicsit később a közben összevágott sárgarépa jön, megint egy kis húslével felöntve. Időnként megkóstoljuk a levest, így szabályozni tudjuk, hogy mennyire érvényesüljön benne a füstölt íz. Ha nagyon markáns, akkor langyos vízzel felváltva önthetjük rá a csülök átszűrt levét. De mindig csak keveset. Ha a répa már félig megfőtt, a kockára vágott krumpli is a levesbe kerülhet (ilyenkor hozzáadhatunk még egy szárított erőspaprikát is), s amikor az már majdnem puha, akkor még hozzáöntjük a végleges mennyiségű húslét (és esetleg vizet). Egyet forr még és készen vagyunk. A csipetkét én külön szoktam megfőzni, vagy egy kis sós vízben, vagy a levesből veszek ki hozzá. Ennek az az oka, hogy a bablevest nem csak frissen fogyasztjuk, és én nem szeretem, ha másnapra felpuhulnak a tésztafélék, ezért inkább külön készítek minden étkezéshez. Délután 1 órára terítéssel, tálalással együtt kész a kiadós ebéd.
(Ha jól választottuk ki a füstölt húst - vagyis nincs kiszáradva, túlfüstölve - akkor kellemes ízű levesünk lesz, s szinte az összes húslét felhasználhatjuk. Néha csülök helyett egyszerű bordacsontot veszek. Mivel ez terjedelmében is kisebb és hamarabb puhul, ilyenkor együtt főzöm a babbal. Ez utóbbi változatot készítjük akkor is, ha odakint, bográcsban főzünk.)

Fokhagymás-négylisztes kenyérlángos

A kelttésztákhoz való vonzódásom már ismeritek. Kenyérlángost (sajnos nem kemencében) viszonylag gyakran készítek. Ha nem kap semmilyen ízesítést, akkor édesen és sósan (lekvárral, tejföllel, sajttal) is esszük. Ezúttal azonban fokhagymás változatot sütöttem. Kellett hozzá:
10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 10 dkg búzadara, 10 dkg finomliszt, 30 dkg rétesliszt
valamint: 1 cs (7g) szárazélesztő, 4 ek kukoricaolaj, 2tk só, 3 dl víz, 4 gerezd apróra vágott fokhagyma
Fentiekből 1 ek olajat félretettem, a többi hozzávalóból elkészítettem a tésztát, majd meleg helyen kelesztettem. Jó háromnegyed óra múlva olajozott lisztezett sütőlapra fektettem és kézzel széthúzkodtam a tepsi méretére. Letakarva ismét kelesztettem egy félórát, majd megkentem a félretett olajjal és 220 C fokra előmelegített, gőzös sütőben kb. 20 perc alatt megsütöttem. Jó ropogós héja lesz. Frissen a legjobb, de másnap is eleszegetjük. Ezúttal semmi nem került a tetjére, mert zöldségleveshez falatoztuk.

Kókuszkrémes sütemény a barátoknak

Az elmúlt napokban több gasztrobloggertől is kaptam virtuális-baráti ölelést. Ha nem bánjátok, nem sorolnám fel a neveket, mert nem szeretném, ha bárki is kimaradna csupán az én figyelmetlenségem miatt. Inkább ezzel a süteményrecepttel fejezném ki köszönetemet feléjük, s persze mindenki felé, aki figyelemre méltatja blogom. Egyúttal azt is külön köszönöm, hogy az oldalsávon lévő kérdésekre egyre többen válaszoltok.
És akkor jöjjön a recept. Nagyon egyszerű, gyors és tojásmentes sütemény azoknak, akik néha vágynak valamilyen krémes kényeztetésre. Ötleteket loptam hozzá innen-onnan, de végül úgy gondoltam, hogy a krémet Anyu szakácskönyvéből merítem, azaz hogy az alapokat. Ugyanis én a főzött krémeket szeretem. Az említett receptkönyvben több ilyen is van, citromos, csokoládés, vaníliás, és folytathatnám a sort. A közös azonban az alap:
2 dkg lisztet csomómentesen elkeverünk 2 dl tejben, majd főzéssel (folyamatos kevergetés mellett) besűrítjük. Félrehúzzuk a tűzről, és belekeverünk még forrón 10 dkg cukrot. Ha lehűlt, 10 dkg vajjal habosra keverjük, s ekkor tesszük bele az ízesítő anyagokat, attól függően, hogy milyen krémet szeretnénk. (Nekem a citromos a nagy kedvencem.) Az ily módon elkészített krémekkel jól tölthető a sütemény, van tartása, nem kell bele zselatin vagy egyéb általam nem kedvelt dolog (pl. keményítő).
De most vissza a kókuszos változathoz: a fenti módon elkészített krémbe 10 dkg kókuszt kevertem, majd 250 ml habbá vert tejszínt.
A sütemény alapját 32 dkg teljeskiőrlésű mézes kekszből készítettem úgy, hogy a ledarált kekszet 18 dkg olvasztott vajjal és 3 ek kakaóval összekevertem. A keverék felét egy kisebb tepsibe terítettem, másik felét morzsásra törtem, s mindkettőt kitettem hűlni. Közben elkészült a krém, azt is hűtöttem kicsit. Végül összeállítottam a süteményt: az alapra rákentem a kókuszkrémet, és megszórtam a félretett morzsával. Egy óra hűtés után szépen szeletelhető. (A tejtermékek növényi megfelelőivel a vegán étkezésűek is könnyen elkészíthetik.)

Tarhonyás paraszttál

Bízom benne, hogy nem ijesztem el e bejegyzéssel vegán olvasóimat sem, annál is inkább, mert véleményem szerint jól elkészíthető ez a étel kolbász és disznózsír nélkül is, alapízét ugyanis a pirított tészta és hagyma, valamint a hozzáadott erős paprikakrém adja. Ezzel gyakorlatilag el is mondtam az egyszerű receptet, bár van még néhány apróság, amire érdemes figyelni.
Az ételt agyagtálban sütöttem, így elsőként annak hideg vízbe áztatása történt meg. Ezután 8 dkg zsiradékon (én most disznózsírban) megpirítottam kissé 50 dkg tarhonyát és 1 nagy fej apróra vágott vöröshagymát. Félrehúztam a tűzről, és 2 ek erőspaprikakrémmel (a már megszokott Csípős Rózsával) ízesítettem. Belekevertem egy fél szál lángolt kolbászt nem túl vékony darabkákra vágva és 1kk pirospaprikát. Egy mokkáskanálnyi sót tettem még hozzá (többet nem, hiszen a paprikakrém és a kolbász is sós). Ezután a tarhonyát az agyagtálba tettem és 1,2 liter forró vízzel felöntöttem. Hideg sütőbe tettem, majd 220 C fokon 45 percig sütöttem. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a tarhonya felszívja a folyadékot, és gurulósra süljön. (Természetesen kevesebb idő is elég, ha nem agyagtálat használunk.) Vegyes savanyúsággal került asztalra.
Arra kérem minden kedves Olvasómat, hogy - ha teheti - szánjon egy percet az oldalsávra kitett két kis "közvélemény-kutatás" megválaszolására. A farsang idén meglehetősen hosszú, ennek az időszaknak utolsó napján - vagyis húshagyó kedden - összegzem majd egy bejegyzésben a válaszokat. Magam is nagyon kíváncsi vagyok az eredményre.

2008 - amire szívesen emlékszem vissza...

....megtenni
amit nem lehet
halandó
csillám-perceket
papírra vetni
bár nem szabad
és nincsenek rá
nagy szavak...

(erős ildikó - pillanatkép - részlet)

Duende küldte nekem a kérdést: mi az az öt dolog, amire szívesen emlékszem 2008-ból? Nos, szerencsés vagyok, amikor azt válaszolhatom, szívesen emlékszem vissza az egész esztendőre. Mindent összevetve jó dolgok történtek velünk, s elkerültek a nagyon rosszak. Gondjaink persze voltak, de megoldhatónak bizonyultak. Azt is mondhatnám: már elégedettek lehetünk, ha ez az év hasonlóképpen alakul, annak ellenére, hogy az ember mindig jobbra-többre vágyik, s kikerülne - ha lehet - minden rosszat. Így legyen! S most jöjjön egy lista (csak ami eszembe jut):
1. Akik olvassák ezt a blogot, már annyit hallhattak vidéki (második) otthonunkról, hogy talán nem okozok meglepetést, ha azt mondom: jó dolog volt 2008-ban, hogy viszonylag sok időt eltölthettünk ott, s már egész komoly saját termést is szüreteltünk. A felfedezés folyamatos, az 1924-ben épült istálló ajtaját megörökítettem Nektek (s persze magamnak). Hát nem csodaszép?
2. Jó volt párommal a környéken bicajos kirándulásokat tenni, vagy megnézni a Felvidék egy részét.
3. Jó volt, hogy elindult a Napmátka tűzhely, s egyre többen látogattatok el hozzám.
4. Jó volt, hogy sokkal több időm jutott bármire (főzésre, kirándulásra, szeretteimre, barátainkra, kézművességre, könyvekre), mint korábban. (Még akkor is, ha ez az állásom elvesztésének "hozománya" volt.)
5. Jó volt olvasni, együtt lenni, meleg ágyba bújni, napon üldögélni, beszélgetni. Jó volt élni 2008-ban.

Én a kérdést Renátának küldöm tovább.

Szedres-almás teasütemény

Nem, nem máf(f)in. Aki annak látja, téved. Ez egy közönséges teasütemény, ha tetszik aprósütemény. Amilyen (vagy hasonló) készült még a mindent uraló muffin-korszak előtt is, legfeljebb magukban létező és egyenként kivajazott-lisztezett hagyományos fém sütőformákban. Ez pedig egy olyan formában sült, amit páromtól kaptam két évvel ezelőtt, s épp ideje volt újra elővenni. Ha ránézek, mindig eszembe jut, mennyi mindent lehetne benne készíteni. Nem csak süteményt. De a mennyi minden még várat magára. Kicsit visszahozza ez a sütemény a nyár ízeit, még akkor is, ha csak fagyasztott szedrem volt hozzá. A tojáskérdést legutóbb már elkezdtük körbejárni a fánk kapcsán, nos ebbe sem került. Persze kompromisszumot kellett kötnöm: tettem bele borkő sütőport. Meg sok mást is. Íme a hozzávalók:
10 dkg olvasztott vaj, 1 citrom leve, 0,5 dl olaj, 2 dl tej, 3ek tejföl, valamint
2ek zsemlemorzsa, 3ek zabpehely, 30 dkg rétesliszt, 1cs Bourbon vaníliás cukor, 1cs borkő sütőpor, csipet só, késhegynyi fahéj, 10 dkg cukor, 1 nagy, de apróra vágott alma, kb. 15 dkg szeder
A folyékony és a száraz hozzávalókat külön-külön összekevertem, majd egymással is. Végül a gyümölcsöket is hozzáadtam. 180 C fokra előmelegített sütőbe tettem, kb. 30 percig sült egy adag. 16 db lett. A sütés utolsó fázisában a sütemények tetejére mozsárban durvára tört dióbelet szórtam. Az eredmény nem túl édes és a szeder nagyszerűen érvényesül benne.

Narancsos aprófánk (tojás nélkül)

Farsang lévén szerettem volna már fánkot sütni. Ma ennek is eljött az ideje. De milyen legyen? Próbáljunk ki valami újat! Már napok óta böngésztem a szakácskönyveket, hogy összehasonlítsam akár csak a hagyományos, szalagos fánk receptjeit, készítésének módjait. Azt persze eddig is tudtam, hogy van, ahol lisztes, van ahol olajos deszkán nyújtják és szaggatják. Én is csináltam már így is, úgy is. A legmeglepőbb különbség azonban mégiscsak a felhasznált tojások számában mutatkozik. (Természetesen) minél régebbi egy szakácskönyv, annál több tojást ír mindenhez. Holott azt régen tudjuk, hogy a kelt tésztáknak a tojás nem feltétlen lényegi összetevője, a szükségtelenül sok tojás a süteményekben pedig számomra már-már rántotta-ízeket idéz, ami nem rossz, de nem mindig arra vágyom. Innen jött végülis az ötlet, hogy egyátalán ne legyen benne tojás, és a hozzáadott tej egy részét is friss narancslével helyettesítettem. Pogácsaszaggatóval szaggatam ki, így méretre is kisebb lett hagyományos társánál. Íme a recept:
65 dkg réteslisztet 5 dkg cukorral, 5dkg vajjal, 1 ek olajjal, csipetnyi sóval, 1 tasak (7g) szárazélesztővel, 1ek rummal, 1 narancs és 1 citrom lereszelt héjával, 1 dl frissen facsart narancslével és 3 dl tejjel tésztává dolgoztam majd fakanállal hólyagosra veregettem. Kiolajozott tálban, letakarva meleg helyen kelesztettem. Úgy háromnegyed óra elteltével lisztezett deszkára tettem, átgyúrtam és 1cm vastagra nyújtva kiszaggattam. Letakarva még fél órát kelesztettem, majd közepesen forró olajban lazán elhelyezve sütögettem (egyik oldalukat fedő alatt, a másikat már fedő nélkül). Narancslével hígított baracklekvárral is finom.

Paprikás tollhegytészta

Ez az ebéd ma járt nekem. Úgy is mondhatnám: mert megérdemlem. Nem csupán az elmúlt napok hajnalban kelése, fagyoskodása, szellemi igénybevétele (s az ezt követő esti munkavégzés) okán, hanem legfőképpen azért, mert tegnap tettem egy csúfos kísérletet. Szerettem volna egy kis tésztát ebédre, ezért bevállaltam az oktatóhely menüjét. Voltak ugyan olyan félelmeim, hogy a parajos pennét esetleg túlfőzték, de végül nemcsak hogy beigazolódott, hanem még az is kiderült: a tészta már langyosnak sem mondható. Hát nem állítanám, hogy jól esett. Az viszont annál inkább, hogy kiderült: a cudar időre és a vidéki résztvevőkre tekintettel a további programot törölték, így ma rendesen kialhattam magam, s persze gyorsan "bepótoltam" a tésztát.
Már egy ideje amúgy is járt a fejemben valami paprikás tészta (ne csak a paradicsom legyen főszerepben a mártásoknál.) Több helyről kaptam ötleteket is hozzá, az én változatom így készült:
50 dkg teljes kiőrlésű tollhegy tésztát megfőztem, leszűrtem.
Közben elkészítettem a paprikás szószt hozzá: 3 nagy paprikát, 1 nagy vöröshagymát és 1 paradicsomot felkockáztam (nagy darabokra), majd egy kevés kukoricaolajon megpirítottam. A zöldségek így frissek és roppanósak maradtak. 4 gerezd fokhagymát apróra vágva hozzáadtam, majd 1kk pirospaprikával, 2kk erőspaprikakrémmel (Csípős Rózsa), kevés zöld borssal fűszereztem. Kis vizet, 1dkg vajat és 1,5 dl tejfölt kevertem hozzá. Összeforgattam a tésztával és durvára vágott friss petrezselyemmel. (Párom adagjába egy kis maradék sült csirkehúst is kevertem, de tényleg csak a kedvéért, nehogy már ebéd után éhes legyen...)

Reggeli mákos falatok

Mondanám, hogy egy csésze meleg kakaóhoz, tejeskávéhoz megvajazva milyen pompás harapnivalók lehetnek ezek az apró, semleges ízű kenyérkék. De igazság szerint mi teát szoktunk reggel (is) inni és gyümölcsturmixot fogyasztunk szigorúan tej nélkül. Nem baj, azért mégis mondom. Gyorsan elkészül, bár a formázással eltöltöttem egy kis időt. Ezt a receptet még megosztom Veletek, azután néhány napra szögre akasztom a fakanalat, mert egy egyhetes full-time okosítás vár rám, így biztosan nem lesz időm főzni.
Tehát a hozzávalók: 70 dkg rétesliszt, 1cs (7g) szárazélesztő, 1,5tk só, csipetnyi cukor, 2,5dkg vaj, 4dl tej, a tetejére felvert tojás a kenéshez, szemes mák.
A tésztához valókat összeállítjuk, majd meleg helyen kelesztjük. Ezután alaposan újra összegyúrjuk, és kb. 60 darab apró hengert formázunk belőle. Lisztezett sütőlapra tesszük, tetejüket éles késsel bevagdossuk, s ismét kelni hagyjuk. Végül tojással megkenjük, mákkal megszórjuk, és 200 fokra előmelegített gőzös sütőben úgy 15 perc alatt megsütjük.

Krumplimorzsás zöldségsült

Ez egy igazi húsmentes, laktató fogás. Viszont nem vegán, mert tejtermékek is kerültek bele. A recept eredetijét öcsém ajánlotta a figyelmembe, én azonban részben elfelejtettem (fejből csináltam), részben átalakítottam az ételt. Így nem is kicsit lett más. A hozzávalók a krumplimorzsához:
1,5 kg krumpli, 4 -5 ek liszt (a fajtát bízzuk kinek-kinek az ízlésére), só, 3ek kefír, 75 ml kukoricaolaj, 1 dkg vaj, frissen őrölt zöldbors
A krumplit héjában megfőztem, majd összetörtem. Elkevertem a fenti hozzávalókkal a liszt kivételével. Kicsit hűlni hagytam. Miután szikkadt, elmorzsoltam a liszttel és a felét egy kivajazott tepsi aljába szórtam.
Erre került a zöldség-réteg. Ehhez 20 dkg gombát nagy darabokra vágva kevés sóval, borssal megpirítottam. Számomra lényeges kérdés, hogy a gomba ne főzve, párolva legyen, hanem sütve, így sokkal finomabb lesz. 4 közepes sárgarépát, 2 nagyobb vöröshagymát, 1 szál fehérrépát mepucoltam, majd nagy darabokra vágva kevés kukoricaolajon megpirítottam. 4 gerezd zúzott fokhagymát adtam hozzá, kevés vízzel, citromlével, szemes mustárral, erőspaprika krémmel, petrezselyemmel ízesítve készre pároltam (úgy, hogy a leve elfőtt, de a répák nem puhultak teljesen meg - így jobb és frissebb az ízük.) A tepsibe terítettem a répás keveréket majd a gombát, végül befedtem a megmaradt krumplimorzsával, és fedetlenül pirosra sütöttem. Utólag még egy kis sajtot olvasztottam a tetejére. Friss tejföllel ettük.
(Már sokszor írtam, mennyire szeretem a rakott-sült ételeket. Ez akkor is igaz, ha melegen még nem lehet olyan szépen tálalni, mint később, ha már hűlt egy kicsit.)

Meglepetés szakácskönyvek

Tegnap egyik ügyfelemtől (akinek ráadásul sosem említettem, hogy szívesen főzök) két érdekes könyvet kaptam ajándékba. Az egyik (a képen látható) könyv - ha jól sejtem - egy gyógyszergyártó cég amolyan reklámkiadványa lehet, amelybe orvosok, gyógyszerészek, asszisztensek ajánlásai alapján kerültek a receptek. A fotókon egy-egy kedvcsináló hozzávaló szerepel, a kész ételt nem fényképezték. Ám így is számos jó recept található meg benne, nekem ez az egyszerű leves is megtetszett. De a szomszédos oldalon szereplő paprikás tészta is még az asztalunkra kerülhet.
A másik könyv talán még érdekesebb, annak ellenére, hogy én bizony már-már hozzászoktam a fényképes szakácskönyvekhez, a hagyományos, csak recepteket tartalmazó (egyébként sokszor tartalmasabb) gyűjtemények nemigen fognak meg. Hiába, a változó világgal együtt én is változom. Persze van otthon egy-két régi, már pecsétes szakácskönyv, de újabbat bizony inkább "színeset" veszek. Nos, a már hosszan bevezetett másik könyv a Nagy-Magyarország szakácskönyve címet viseli, de szerencsére mentes minden politikai utalástól. Viszont olyan, számomra érdekes nevű ételeket tartalmaz, mint a domika, a hurutleves, a ropogós tojás, az aranyhegy, a töltött jurgettatök, a főzelékduzma, a góbégombóc, a császármadár pezsgőben, az őzfás, a jégkoch, a májsöberli leves, a kacsahurka, az alavicskatorta, a gricaleves, a kecskeméti karikás béles, a verza, vagy a kirántott gríz. A legtöbb esetében még azt sem tudom, miről is van szó. S ez tényleg csak néhány kiragadott cím a többszáz receptből. Így olvasni-tanulnivaló megint bőségesen akad.

Mit olvastunk 2008-ban?

Renáta tette fel a kérdést, és bizony törtem egy darabig a fejem a válaszon. Merthogy mi elég gyakran olvasunk, de mit is? A többesszám alatt a párom és én értendő, ugyanis évek óta olvasunk együtt. Amikor ő ér rá jobban, akkor felolvas nekem (főzés közben, meg amikor már alszom...), s előfordul, hogy én teszem ugyanezt, míg ő mondjuk autót szerel vagy javít valamit. (Éjjel viszont én neki sohasem olvasok, a szemem is, az agyam is fáradt - ilyenkorra jók a hangoskönyveink, viszont gyakran kell ismételnünk, mert reggel már nem emlékszünk semmire.) De mit is olvasunk? Egy ideje már regényeket én biztosan nem olvasok, általában csak "rövidebb" dolgokat. Legutóbb azonban - több éjszaka alatt - sikerült meghallgatnunk Márai A gyertyák csonkig égnek c. művét.
De vissza a tényleges olvasáshoz. Novellákat szoktunk olvasni, gyakran a Körkép valamelyik évi antológiáját. Időnként a hallgatónak kell megfejteni, hogy ki a szerző, ilyet a versekkel is játszunk néha, több-kevesebb sikerrel. Olvasunk Hamvas Bélát, Varró Danit, Moldovát, Solohovot, Kolozsvári Grandpierre Emilt, Robert Merle-t, Csernust, Weörest, meg szinte bármit, amire korábban nem jutott időnk. Esténként én még gyakrabban lapozgatok valamilyen szakácskönyvet (ez idő alatt párom műszaki olvasmányokkal "foglalja el magát".)
Viszonylag új témák is beszivárogtak olvasmányainkba, mióta vidéki portánkat birtokoljuk. Ilyenek a kertészeti szakkönyvek, Bálint György Mesterfogások c. műve, vagy a vályogházunk korszerűsítésével és a megújuló energiaforrásokkal (esővíz hasznosítása, napkollektorok, stb.), a komposztálással és aszalással kapcsolatos művek. Igyekszünk önellátó gazdálkodásra berendezkedni. (Az említett könyvek nagy részét azonban a komjáti portán hagytuk, így most nem tudtam lefotózni.)
A képem kapcsán viszont mindenképpen megemlíteném a Tanulmányok a Bódva-völgye múltjából c. vaskos kötetet, amely hozzásegített ahhoz, hogy egy kicsit jobban megismerjük azt a vidéket, ahol jövőbeni otthonunkat választottuk. Egyszer már végigolvastuk, de annyi információt tartalmaz, hogy valószínűleg sokat forgatjuk még. Külön fejezetet szenteltek benne a táj gasztronómiai sajátosságainak, amely egyúttal kitér bizonyos helyi ételek elkészítésére és sajátos elnevezésére is.
Olvastam (hallgattam) még tavaly angol nyelvű szépirodalmat is a saját örömömre, és tudásom folyamatos frissen-szinten tartására. E tekintetben számomra szinte bármi szóba jöhet, ami a XIX. századi (esetleg XX. század eleji) Angliában játszódik, valamint szívesen olvasom Edna St. Vincent Millay verseit. Néhánynak tartalmát magam (és mások) kedvéért magyar nyelvre is átültettem, a műfordítás szót azonban a hibák okán nem lehet használni. Íme, egyik kedvencem, a Bluebeard 1917-ből:

((Kékszakáll ))

Itt az ajtó, melyet kértem: ne nyiss meg, s te felnyitottad;
Hát lépj be és lásd, mily semmiségért árultad el magad...
Nincs itt rejtett kincs, sem forrongó katlan, vagy
kristálytükör, melyben megláthatnád a keresett igazságot,
Sem a tiedhez hasonló mohóságért levágott nők fejét nem látod,
Nincs vonagló gyötrelem.
Csak amit itt látsz kedvesem... Hát nézd meg jól, mi vár:
Egy pókhálós szoba, mely üres és sivár.
S mégis: magamnak csupán ez egyet őriztem meg
Csak azért, hogy egészen senki se ismerjen meg;
És te úgy meggyaláztad e helyet nekem
Amikor ideosontál a küszöbre ez éjjelen -
Hogy soha többé nem bírom látni arcodat.
Ez a hely már a tied. Én keresek magamnak egy másikat.

Az erdeti természetesen az igazi szépség:

This door you might not open, and you did;
So enter now, and see for what slight thing
You are betrayed... Here is no treasure hid,
No cauldron, no crystal mirroring
The sought-for truth, no heads of women slain
For greed like yours, no writhings of distress,
But only what you see... Look yet again-
An empty room, cobwebbed and comfortless.
Yet this alone out of my life I kept
Unto myself, lest any know me quite;
And you did so profane me when you crept
Unto the threshold of this room to-night
That I must never more behold your face.
This now is yours. I seek another place.

(és tényleg nagyon mellékesen -off-topic- írtam a témára 2007-ben egy saját változatot is:)

hét ajtó (egy variáció a kékszakállúra)

falnak fordított képek
mögé ha néha nézek

nem felelnek már nekem
nemlétük nem élhetem.

ében órákon itt ülök
szobádból kivert küszöböd

hallgat. meztelen a kés
ma élünk. és ez is kevés

időnk lüktet sűrgetőn
átok. törni nincs erőm

kilincsek. le nem nyomom
titkaid meg nem lopom

őrizem csak ami van
lehetsz magad gyanútlan

lehet tied. mind a hét
de feledd el csak hogyha még

beszélni tán kedved támad

a folyósón meg nem várlak

(erős ildikó)

Bocsánat, megint elkalandoztam a versek felé. Tehát folytatom:

Újra nekikezdtem a Paganini-életrajznak is (Boszorkánytánc), de ismét nem sikerült nemhogy a végére, de még a közepére érni sem.
Végül megemlíteném, hogy vannak olyan könyvek, amik szinte mindig a közelemben vannak (az ember nem egyszerűen kiolvassa őket, hanem együtt él velük.) Ilyenek (többek között!) a Fodor Ákos-kötetek. Ő az az ember számomra, akinek sikerült a szükséges minimumig tömöríteni az elmondhatót, ezáltal pontosítani az elmondhatatlant.
Bár a játék szerint 5 embert kellene megjelölnöm, de -gondolom- már sokaknál járt a körkérdés, én így most Dulminának adnám tovább a lehetőséget.
A játékszabályok:

1. Írd le annak az öt könyvnek a címét, amit 2008-ban olvastál.
2. Nevezz meg öt embert, és értesítsd őket.
3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre.( pl. ezzel: http://href.hu/x/7slz )

Köszönöm a figyelmet.

Zöldfűszeres mártogató

Tegnap már emlegettem, milyen jó lehet egy petrezselymes mártogató a kisült fűszeres párnákhoz. Ma készítettem egyet, de végül más nevet kapott az összetevők okán. Mellőztem ezúttal a tejtermékeket, de aki szereti, tehet hozzá egy kis kefírt. Az íze a citrom és a fokhagyma okán is nagyon intenzív.
A következő hozzávalókat turmixoltam össze: 2 csokor petrezselyem, 1kk lestyán, 1kk metélőhagyma, 1kk bazsalikom, 1 egész meghámozott (és kimagozott) citrom, 4 gerezd fokhagyma, 1dl szőlőmagolaj. Utána tettem bele még frissen őrölt zöldborsot és egy csipetnyi sót. Fogyasztásig a hűtőbe került.

Farsangi fűszeres párnák

Először csak sajtos tallért gondoltam sütni, végül egy kicsit mást találtam ki. A tésztába 25 dkg Graham liszt, 75 dkg rétesliszt, 25 dkg vaj, 25 dkg óvári sajt, kb. 3 dl kaukázusi kefír, 2 kisebb tojás, 2 kk só, 1kk egész kömény, 1kk őrölt erős fűszerpaprika került. Az összeállítás után apró gombócokat formáztam a tésztából (úgy 180 darabot). Ezután már rámfért egy kis pihenő, elmentem futni, így a gombócok kb. egy órát várakoztak a deszkán. Ennek köszönhetően egy egész kicsit megszáradt a külsejük, és a sütéskor könnyebb volt a párna-formát kialakítani: a gombócokat úgy nyomtam össze az ostyasütővel, hogy ne engedjék ki az összes levegőt. Így pitaszerűen tölthető süteményt kaptam. Nagyon gyorsan sül, magában és petrezselymes mártogatóval is finom.

Hurkával lerakott krumpli

Ilyenkor a maradékok és a kapott javak torát éljük. Ez azt is jelenti, hogy kevésbé számít, mit ennénk leginkább, igyekszünk a hűtőben fellelhető anyagokat felhasználni. Nem panaszképpen mondom, sőt, anyagilag is könnyebbséget jelent a boltokat messzire kerülni egy darabig. A saját készítésű süteményeket én ugyan az ünnepek alatti látogatások idején elosztogattam, "cserébe" is került másik. Szépen lassan majd elfogy, sokkal inkább páromnak, mint nekem köszönhetően.
Hurkát is kaptunk megint, önmagában kevés lett volna. Először lencse- vagy babfőzelékben gondolkodtam, de végül ezt az egyszerű ételt készítettem. (Valahogy nálam majdnem mindig a sütő diadalmaskodik a gázégő felett. Persze az idő is sokszor szempont.) A májashurkát felkarikáztam és a felszeletelt nyers krumplival váltakozó sorokban kizsírozott tepsibe leraktam. Ilyenkor természetesen nem jöhet olaj szóba, csak zsír, mégpedig disznózsír. Nem a hagyományok okán, hanem mert számomra értelmetlen lenne a hurkát olajban elkészíteni. Igyekszem mindenhez a megfelelő zsíradékot választani, például a szárnyasokhoz véletlenül sem használok disznózsírt.
A burgonyasorok tetejét egy kevés sóval, őrölt fekete borssal, leheletnyi pirospaprikával és morzsolt majorannával megszórtam. Tettem még némi zsírforgácsot a tetejére és ujjnyi vizet öntöttem alá. Fólia alatt 200 C fokon egy órát sütöttem, majd fólia nélkül úgy 10 percet, végül egy kicsit grilleztem. Párolt káposzta nem volt, így egyszerű savanyú uborkával ettük.

A 2008. esztendő gasztroblogger szemmel

2008. elején történt, hogy elveszítettem fix munkahelyhez kötődő állásomat, s ezzel egy új korszak kezdődött: maradtak a szabadúszó munkáim, amelyeket többségében itthon végezhetek. Bár ez jókora bizonytalansággal és kiszámíthatatlansággal jár, kétségtelen, hogy előnyei is vannak: ésszerűbben gazdálkodhatok a rendelkezésemre álló idővel. Ennek köszönhető az is, hogy májustól csatlakoztam a gasztrobloggerek népes táborához, és elkezdtem kialakítani - a már meglévő kézműves honlapomhoz kapcsolva és kicsit hasonlóan - a Napmátka tűzhely formáját, tartalmát. A blog neve is adott volt, almenüként is elérhetővé vált a Stúdió honlapjáról.
Az eddig eltelt időszakban próbáltam leegyszerűsíteni a bejegyzések szövegét, a képi megjelenítést, bízva abban, hogy ezzel valami önmagával azonos, egységes stílusú dolog születik.
Nagy örömömre szolgál, hogy egyre többen találtak rám, beszélgettek velem a receptek kapcsán is. Idővel néhány saját verset is becsempésztem, amikor úgy tűnt, hogy a témához kapcsolhatók, és talán valami többletet adnak a bejegyzésnek.
A legnagyobb újdonság azonban mégis csak az volt, hogy sok alkotó emberrel, bloggertárssal, olvasóval kapcsolatba kerültem, tanultam tőlük nemcsak recepteket, de stílust, ételkészítési módszereket is, megismerhettem véleményüket, saját konyhai, kerti élményeiket.
Igyekeztem a magyar konyhába illeszthető ételeket készíteni, mert továbbra is alapelvem a földrajzi fekvésnek és az adott évszaknak megfelelő étrend. Ez azonban nem feltétlenül jelentett korlátozást magamra nézve, mert bár semmilyen különleges hozzávalót nem használtam, azért gyakran kísérleteztem új elkészítési módokkal, más fűszerezéssel, élelmiszertársítással.
Úgy alakult, hogy a legtöbb idegen ötletet vegán bloggerektől vettem, nem tagadva el, hogy szívesen eszem hús-, tojás- és tejmentes ételeket, de nem érzem kötelezőnek magamra nézve ezt az étrendet. Nekem néha egy kis sajt, tejföl, vaj, és még ritkábban némi hús jólesik.
Arra is volt példa, hogy már-már elcsábított valamilyen elektromos berendezés, amit másoknál láttam (legutóbb Dolce Vita gyönyörű kávémasinája - pedig nagyon ritkán iszom kávét), de vagy az ár, vagy a helyhiány, vagy -ritkábban- a józan belátás gátat vetett az újabb beszerzésnek. Azt persze nem mondom, hogy soha. Idén egy olasz tésztagéppel, egy kenyérszeletelő késsel, egy kis kontaktgrillel és egy kerámia sütőtállal gazdagodott a konyhám - és az igazat megvallva egyébként minden szükségessel rendelkezem. Olyannyira, hogy amikor a vidéki konyhámba kellett költöztetnem a felszerelés egy részét, gyakorlatilag csak a kis digitális mérlegből szereztünk be még egyet, hogy ne kelljen ide-oda utaztatni. Párom a teljesség kedvéért ragaszkodott hozzá, hogy említsem meg még a krumplihámozó kések sorozatosnak mondható beszerzését. Ez sajnos nálam fogyóeszköz, valahogy időről-időre kihajítom belőlük a legjobbakat, s azután már későn kutatok utánuk a kukában.
Részt vettem néhány VKF-fordulóban. Amire viszont nem jutott idő: angolul is posztolni bejegyzéseket. Erre - bár nem lenne akadálya - idén sem vállalkozom, maradok itthoni terepen.
Vidéki portánkon idén már viszonylag sokat tartózkodhattunk, és a kert - no meg a környék - szinte kimeríthetetlennek tűnt.
Bízom benne, hogy az előttünk álló esztendő is lehetőséget ad majd számos új kísérletre a konyha és a kert táján. S kívánom ugyanezt valamennyi olvasómnak.

Vidéki pihenő téli ebéddel

Sem napsütés, sem hóesés nem várt minket ma a hegyek között. A tájra téli szürkeség és puha zúzmaratakaró telepedett. Nagyon hideg volt, nemcsak odakint, vidéki házunk is alaposan kihűlt.
Nem is maradtunk sokáig, inkább falubeli ismerőseinket látogattuk meg. Így az ebédünk váratlanul igazi téli fogás lett: egyik kedves rokonunk (akitől korábban a tejtermékeket is beszereztük) ezúttal toros káposztával és meleg teával várt minket. A friss levegőről betérve nagyon jólesett az ebéd, annál is inkább, mert az ízlésem szerint készült: vagyis a káposzta fontosabb szerepet játszott benne, mint a hús vagy bármi más.